A tehetségekre összpontosítanak és a nagyközönség felé nyitnak a PKE-n

A közölt cikk a "Krónika Online" internetes felületén található az alábbi címen:

https://kronika.ro/kultura/a-tehetsegekre-osszpontositanak-es-a-nagykozonseg-fele-nyitnak-a-pke-n

A tehetséggondozásra és a nagyközönség felé történő nyitásra helyezi a hangsúlyt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészet-grafika szaka, de a nemrég indított inkubátorprogram keretében a volt diákokat is felkarolják.

A legkorszerűbb infrastruktúra és sokrétű szakmai tevékenység várja a jelentkezőket a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) képzőművészet szakán, ahol alapképzésen két szakirány – mozgó- és tervezőgrafika – működik, mesterin vizuális kommunikációt tanulhatnak. A nagyváradi felsőoktatási intézmény a tehetséggondozásra helyezi a hangsúlyt, legyen szó jelenlegi vagy volt diákokról – mondta a Krónikának Balázs Zoltán, a Művészeti tanszék vezetője. Igyekeznek minél több tehetséggondozó programot indítani, de az idén átadott új épületben inkubátorstúdió is van, ahol saját és közös projekteken dolgozhatnak a hallgatók és az intézmény volt diákjai.

Ez nyitott kapu az egyetemen belül, ahol lehet alkotni, együttműködni” – magyarázta a tanszékvezető, aki szerint itt cégekkel, intézményekkel közösen dolgoznak. Legutóbb egy IT-cégnél dolgozó volt diákjuk tartott applikációs workshopot a hallgatóiknak.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták:

Emellett jól felszerelt fotó-videó stúdió, rajzterem is várja a fiatalokat, és a hagyományos grafikai műhely is megújul. „Felszereltség szempontjából rendben vagyunk” – fogalmaz a tanszékvezető, hozzátéve, hogy a szak újraakkreditálása is folyamatban van.

A két szakirány szétválasztása után – melyek közül első év befejeztével választanak a diákok – a szakmesteri fejlesztését tervezik, de távlati terveik között szerepel egy kurátori mesterképző indítása is.

graf02

Fotó: Facebook/Primanima

„Ezek a hallgatók segíthetnék a művészeket” – fogalmaz a tanszékvezető, indoklásul hozzátéve, hogy csupán Bukarestben lehet kurátori ismereteket szerezni. Az elmúlt évtizedben az érdeklődők köre változott, míg kezdetben a hallgatók mintegy 70 százaléka székelyföldi volt, mára megfordult az arány, a diákok zöme a térségből és Magyarországról érkezik. „Minden évfolyamon van két-három magyarországi” – meséli Balázs Zoltán hozzátéve, a diákok egyharmada rendszerint mesterin is marad, de a Sapientiáról és a Nagyváradi Egyetemről is jönnek végzősök.

Vizuális nevelés elemista kortól

A tehetséggondozás mellett a nagyközönség felé való nyitás is hangsúlyt kap: második alkalommal szerveztek kreativitási versenyt középiskolásoknak, grafikai szekcióban 80 pályamű érkezett, de videószekcióban is egyre több, jobb minőségű nevezés van. Fontos volt, hogy elkezdjünk kommunikálni a középiskolásokkal” – fogalmazott Balázs Zoltán, aki szerint egy-egy versenyzőt később a felvételin látnak viszont. A vizuális nevelést a többi korosztályra is kiterjesztenék, a hallgatók bevonásával elemistáknak is szerveztek workshopokat, és a jövőben az 5–8. osztályosokat is bevonnák a projektbe.

„Művészek is” születnek

A tehetséggondozás részét képezi a volt hallgatókkal való foglalkozás is, számukra egy kiállítássorozatot indítottak, idén Szabó Réka, Kovács Kinga és László Hajnalka tárlatát láthatták a váradiak, míg ősszel újabb volt hallgatók kerülnek sorra. Közülük többen már nemzetközi szinten is bemutatkoztak, Indiában, Dél-Koreában. Szeretnénk folytatni, hogy lássák, hogy itt művészek is születnek” – fogalmaz Balázs Zoltán, aki szerint a projekt „lépésről lépésre” indult be, és pozitív példa a hallgatóknak, támogatás a pályakezdőknek. További tervük egy kortárs művészeti galéria és egy szakfolyóirat indítása is. „Kialakult egy művészetkedvelő közönség, amely, ha szervezünk valamit, jön” – mondja a tanszékvezető. Programokból pedig nincs hiány, a workshopok, szakmai kirándulások mellett táborok újraindítását tervezik, míg a nagyközönséget számos tárlat, filmvetítés várja. Első vidéki helyszínként évente megszervezik a Filmtettfesztet, levetítik a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilmfesztivál és a budaörsi Primanima Nemzetközi Első Filmes Animációs Fesztivál legjobbjait, de a Mediawave-vel és a kecskeméti Animációs Filmfesztivállal (KAFF) is együttműködnek. Emellett számos tárlattal mutatkoznak be jelenlegi és volt diákjaik Nagyváradon és más városokban egyaránt, például a Szent László Napokon egy nap négy kiállítást nyitottak meg. Az Antik Sándor képzőművész, egyetemi tanár által immár harmadik éve vezetett Art Generator tehetséggondozó műhely Multimédia alkotások tárlata és a Photo Ludens fotótárlat a hallgatók munkáiból állt össze, de bemutatták a váradi vár 3D-s rekonstrukcióját is, melyet a mesteris Bíró Róbert készített.

A másik két kiállítás a sepsiszentgyörgyi dizájnhéttel és a csernátoni dizájntáborral való partnerségnek volt köszönhető, melyeknek a PKE diákjai rendszeres résztvevői, de Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után ősszel Csíkszeredában is bemutatkoznak. A PKE képzőművészet-grafika szakán 35 (23 ingyenes, 12 költségtérítéses), a vizuális kommunikáció mesterképzőn 23 (10 ingyenes, 13 fizetéses) hely várja a jelentkezőket, július 17-étől lehet beiratkozni.

Szerző: Pap Melinda

 

graf 01graf03graf04

forrás: bmk.partium.ro