Mongóliában jártak a PKE-sek

A program – amelyet a Partiumi Egyetemi Alapítvány, a Pro Universitate Partium Alapítvány és az OTP Bank Romania támogatott – „első fele” már le is zajlott, július 1–14. között Erdélyt egy nyolcfős csapat képviselte Ulánbátorban, illetve a Khentii Eco Camp táborban. A program alaptémája „az ember és a természet viszonya a mongol-magyar kultúra kapcsolódásain keresztül”, ennek jegyében természetművészeti (land art) alkotások, performanszok születtek, a fő koncepció pedig a környezetvédelem volt.

A csereprogram ötlete Szabó Rékától származik, a volt hallgatókat segítő alumni-program keretében pedig a tanszék felkarolta ezt – mondta el Balázs Zoltán tanszékvezető, a csereprogram egyik résztvevője. Arról, hogy hogyan jött létre a kapcsolat, a program ötletgazdáját, Szabó Rékát kérdeztük. Amarsaikhan Namsraijav-val (Ámár), a mongóliai szervezővel egy nemzetközi alkotótáborban ismerkedett meg, beszélgetéseik során felmerült a magyar-mongol rokonság. Ekkor született meg annak ötlete, hogy szervezzenek egy olyan programot, amely erre az ősi kapcsolatra épül.

Az alkotási folyamat alatt fontos volt az, hogy megfelelő alázattal és tisztelettel viszonyuljanak a természethez. Az egyetem, illetve a tanszék számára is fontos a környezetvédelem, a Képzőművészeti Tanszék 15 éves fennállása alkalmából tavaly Siterben faültetési akciót szerveztek. Meg kell találni a technológia és a természet közötti egyensúlyt, a kompetitív gondolkodásmód ellenében a természet, illetve az egymással való kapcsolat felerősítése válik napjainkban fontossá. „A klímavédelemért sem harcolni kell, hanem tenni kell érte” – tette hozzá Balázs Zoltán tanszékvezető.

Kulturális különbségek

Külföldi utazások esetén ajánlott egy-egy íratlan szabálynak, kultúrspecifikus sajátosságnak utánakeresni. Mint megtudtuk, Mongóliában például illetlen negatív dolgokról beszélni, az ilyen jellegű megnyilvánulásokat a helyiek igyekeztek is pozitív mederbe terelni. Az ottaniak másképp viszonyulnak a kommunizmushoz, ugyanis ebben az időszakban indult el a modernizáció, építkezés, az egészségügy és az oktatás fejlesztése. Épített örökségük kevés van, a király téli palotája mellett a kormány épülete haladja meg a százéves kort. A lovaskultúra, az íjászat, a természet szeretete azonban ugyanúgy jellemző rájuk, mint ránk – mutatott rá a program ötletgazdája.

Az alkotáson kívül a tábor ideje alatt több alkalom is adódott az ottani kultúra megismerésére: részt vettek a mongolok legnagyobb nemzeti ünnepén, a naadamon, meglátogatták a Tsonjin Boldog-i Dzsingisz kán-emlékművet. A képzőművészeti táborban született alkotásokat az ulánbátori Zanabazar Képzőművészeti Múzeumban mutatták be egy fotókiállítás keretében.

Itthon folytatódik

A csereprogram októberben Erdélyben, pontosabban a Kovászna megyei Olasztelkén folytatódik, a Dániel-kastélyban. Az erdélyi program során – amelyen szintén helyspecifikus, természetművészeti alkotások születnek majd – a szervezők célja bekapcsolni ebbe a helyi közösséget is. Nagyváradon mindkét tábor alkotásait bemutató fotókiállítást szerveznek, a helyszínről és az időpontról a későbbiekben értesítik a közönséget.

János Piroska

https://www.biharinaplo.ro/helyi/2019/09/05/mongoliaban-jartak-a-pke-sek.biharinaplo?fbclid=IwAR3Q0gVki6f82xT2BPQOSdUb4QongqiwepN5WRGGUnA0sknvThvBzCf5Frs

az egyetem tanarai es volt hallgatoi vet 1mongolia php